Az alapítvány névadójáról
Az alapítvány névadójáról
Iván Gergőről
Gergő már első osztályos korában elkezdett érdeklődni a sportok iránt, testnevelés tagozatos osztályba is járt. Akkoriban a röplabda mellett a fociban is kipróbálta magát. Testnevelő tanára és egyben osztályfőnöke unszolására kezdett el komolyabban a röplabdával foglalkozni, viszont első edzője, Kaposiné Marika néni szerettette meg vele igazán ezt a sportot.
Hamar kiderült hogy nagy tehetsége van hozzá, hiszen a mini korosztályban (U13) sorra nyerték a tornákat, ahol rendre őt választották meg a csapat legjobbjának. A sikerek tovább folytatódtak, gyermek (U15) korosztályban magyar bajnokok lettek a sümegi csapattal, ahol a csapattársaival, és egyben legjobb barátaival együtt állhattak a dobogó legmagasabb fokára, szintén jó barátja és edzője, Kaposi Tamás nagy örömére.
2017-ben bátyjával, Bencével úgy döntöttek, hogy elhagyva a családi fészket, komolyabb kihívásokat keresve Dunaújvárosba igazolnak.


Itt 3 szezonon keresztül fejlődhetett tovább Tomanóczy Tibor kezei alatt, fokozatosan egyre magasabbra kerülve a ranglétrán.
A kiváló utánpótlás eredmények mellett (két U17 bajnok, egy U19 bronz és egy U21 ezüst) a felnőttek között is egyre több szerepet kapott, az ország legjobb élvonalbeli klubjai ellen is bizonyíthatta tudását.
A harmadik Dunaújvárosban töltött szezonban már a kezdő irányítója volt a csapatnak, ám sajnos a COVID-19 miatt az idény méltatlan lezárást kapott.
Ezután, 2020-ban hosszas tűnődést és gondolkodást követően, továbbra is bátyjával, áthelyezte a székhelyét Kaposvárra, ahol a rekordbajnok Fino Kaposvár csapatával, már a bajnoki címért harcolhatott. A profi körülmények, amiket a csapat és argentin mestere, Ruben Wolochin teremtett meg, hatalmas ütemben segítettek elő Gergő fejlődését.
Igaz, abban a szezonban csak epizódszerepeket kapott, már ott látszott, lehet rá számítani, tud irányítani egy ilyen neves csapatot.
Az idény végén még egy magyar kupával, egy magyar bajnoki ezüsttel és egy U19 Bronzzal gazdagodott.
A 2021-2022es szezonban januárra a frissen szerződtetett brazil feladót is kijátszva, az első számú irányítója lett a csapatnak, aminek nagyszerű eredményei nem maradtak el, hiszen az alapszakasz első felére csupán egy vereségnél tartott a csapat.

Gergő nem csak az edzéseken, pályán kívül is sokat foglalkozott a röplabdával. Bátyjával, Bencével sokszor órákat töltöttek a nagy sztárok meccseinek elemzésével, majd később a családi ház hátsó kertjében kialakított röplabda pályán gyakorolták ezeket.
Rendkívül szerelmese volt a sportnak, első számú célja az volt, hogy nem csak Magyarország, de Európa legjobb feladói között lehessen, és mindent ennek rendelt alá, tanulmányait és a szórakozást is háttérbe szorítva. Mi sem bizonyítja elhivatottságát jobban annál, hogy a gimnáziumi évek egy részét a sport miatt magántanulóként töltötte.
A kiváló fizikai adottságai mellé rendkívüli mentalitás párosult, többet akart dolgozni mint mindenki, és mindig mindent megtett azért, hogy a csapata nyerhessen.
Nem ő volt a csapat hangja, szeretett csendben maradni, viszont a tettei mindig igazolták, hogy mennyire fontos a szerepe. Mindenkivel meg tudta találni a közös hangot, és elképesztő érzékkel értette a játékot, mindig tudta mivel lehet meglepni az ellenfelet.
