Támogatottjaink
Amennyiben úgy érzed, te is jogosult vagy támogatási formáink egyikére, töltsd ki a pályázati űrlapot.
Németh Áron
Érdekes kéréssel fordult hozzánk egyik játékos édesanyja a pályázati űrlapon keresztül és mi próbáltunk optimális megoldást keresni, hogy segíthessünk neki és a röplabdázó Áronnak.
Áron tagja a korosztályos válogatottnak és részt vesz természetesen az edzőtáborokban is. Mivel nemrég került fel Budapestre , még bizonytalan a közlekedésben , ezért édesanyja azt kérte tőlünk, hogy ebben segítsünk neki, mert Ő ezt a lakóhelyéről nehezen tudja megoldani. Megbeszéltük, hogy pontosan honnan hova és mikor kell a fiúnak eljutni és kerestük a megoldást. Szerencsére ismerettségi körben volt olyan, aki a közelben lakott, első szóra igent mondott, telefonon keresztül felvette Áronnal és az édesanyával a kapcsolatot és az utazás napján segített neki eljutni a tábor helyszínére. Megbeszélték a továbbiakat is, így Áron már önállóan mer közlekedni egy biztonságos segítő háttérrel. Köszönjük Sipos-Major Beátának hogy első szóra igent mondott.
Így írt Áron magáról:
„Németh Áron vagyok, jelenleg a Pénzügyőr SE játékosa. Budapesten élek és tanulok, amely nagy váltás volt számomra, mivel általános iskolába Sümegen jártam, és a röplabdázást is ott kezdtem el. 2015-ben kezdtem el röplabdázni, szupermini korosztályban az általános iskolai csapatban Kaposi Marika néni volt az edzőm. Ezt követően a helyi egyesületben folytattam Kaposi Tomi edzővel. Ekkor alsósként külön engedéllyel játszhattam gyermek korosztályban már liberóként. Nagy sikereket értünk el a csapattal OGYB III. hely (2019), Diákolimpia III. hely(2019), Diákolimpia I. hely (2022). 2021 óta tagja vagyok a korosztályos válogatottnak, kezdő liberó. Pályaválasztás előtt kaptam egy hatalmas ajánlatot a PSE-től ezt nagy örömmel elfogadtam, hiszen felvettek a Ferencvárosi Sportgimnáziumba, ezzel elkezdődött a budapesti életem. Többnyire négyes ütő helyen játszom kezdőként U17-es korosztályban, de játszok néha liberót. Emellett folyamatosan válogatott edzőtáborokban veszek részt. „
A fenti esetből is kitűnik, hogy milyen sokféle problémát jelenthet a családoknak egy-egy tehetséges gyerek támogatása. Szívesen segítünk ilyenben is.
2023. március


Tóth Kristóf
Örömmel mutatjuk be alapítványunk első támogatottját, Tóth Kristófot, akinek clubváltásához nyújtottunk anyagi segítséget. Kristóf szezon elején a MAFC csapatához szeretett volna igazolni, ami a csapat sajnálatos megszűnéséig nem történt meg. A Kaposvár gyorsan lecsapott a lehetőségre, így Kristófot az idei szezonban kaposvári színekben láthatjuk.
„Nagyon örülök, hogy rendeződött a club váltásom, a szezon közepére. Jól érzem magam Kaposváron, sikerült hamar beilleszkednem. Szívből köszönöm az alapítvány támogatását és ezt a csodálatos emlékplakettet.“– mondta Tóth Kristóf, a Fino Kaposvár feladó játékosa.
2023. január
